Gyakran olvasható az a vád, hogy a 2. magyar hadsereget meghalni küldték ki a frontra illetve hogy eleve nem is volt cél megfelelően felszerelni őket. Valójában a katonai vezetés igyekezett a lehetőségeihez képes jól és modern eszközökkel felszerelni a kivonuló csapatokat. Az már más kérdés, hogy ezek a lehetőségek igen korlátozottak voltak, a fegyverzet pedig elavult. Emellett a németek által vállalt kiegészítések sem érkeztek meg teljes egészében, amelyre a magyar kormány a tárgyalások során ígéretet kapott és amelyek jelentősen növelhették volna a 2. hadsereg ütőképességét.
Az első csapatok 1942. április 17-én indultak el a keleti frontra. A teljes hadsereg kiszállítása június végéig eltartott. A kiutazás első fele általában problémamentes volt. A katonák többsége bizakodva tekintett az előttük álló feladatra. Ebben egyfelől szerepe volt annak, hogy a nagyrészt civilekből álló seregnek nem volt háborús tapasztalata, de valójában a hivatásos katonák sem tudhatták mi vár rájuk. Másfelől a háborús propaganda megtette a magáét. A Német Birodalom által tökéletesre járatott propaganda gépezet Magyarországon is bevetésre került. A sajtó, amely a tájékoztatást volt hivatva erős német felügyelet alatt állt. Ez pedig rövid és fényes győzelemmel kecsegtető háborút festett a magyar közvélemény szeme elé. Az egyik kivonuló tartalékos tiszt így írt naplójában erről. „Általános hiedelem, hogy ennek a nyárnak meg kell hozni vagy legalábbis a teljes megérésre kell vezetnie a nagy helyzetet.”
Az is fontos tény, hogy az addig elért eredmények is a bizakodás légkörét és a németekbe való hitet erősítették. Az első, majd második bécsi döntés által visszakapott területek felett érzett öröm, és az e mentén kialakuló bizalom a németek irányában nagymértékben növelték a katonák harci kedvét.
A kivonulás 1942. áprilisában indult el. Első napjai problémamentesnek bizonyultak. Igaz, apróbb kellemetlenségek történtek a vonatút alatt, nem mindig működött a fűtés, vagy egyéb műszaki probléma adódott, de ezek nem zavarták nagy mértékben a katonákat és nem mondhatóak komoly nehézségnek. Az általános hangulatról egy kis ízelítő: „Német katonavonattal találkoztunk. Pezsgővel kínáltak. Rengeteg a pezsgőjük, de már ennivalóval gyengén állnak. Igen kedvesek és barátságosak.”
Ahogy a vonatok Oroszország területére értek, már számíthattak ellenséges támadásra. Több szerelvényt is ért partizán támadás. „július 2. Csütörtök. Fél öt mikor ezeket írom. Az éjjel szerencsétlenül jártunk. 1/21-kor felrobbantották a vonatot. Partizánok támadtak. … Azonnal felugrottam. Nagy puskapor füst volt. Hatalmas lövöldözés kezdődött. A harckocsi géppuskák pillanatok alatt okádták a tűzet. Sokáig tartott Az ellenfél teljesen elhallgatott. Vártunk amíg megvirrad. Szomorú látvány fogadott bennünket.” Jegyezte fel naplójába dr. Simon István tartalékos tiszt.
A kirakodást követő első embert próbáló feladata a csapatoknak a települési helyükig való eljutás volt. Ezt általában gyalog kellett az alakulatoknak megtenniük. Az út igen megterhelő volt hossza – akár több száz kilométer-, rossz minősége és a nehéz málha miatt.
A fentebb is idézett Somorjai doktor írta naplójába 1942. májusában az alábbiakat: „Két napja vagyunk úton. Naponta átlag 40-50 km- teszünk meg, nagyon kimerítő a dolog, pedig a legénységnek még sokkal rosszabb, mert mi kocsira ülhetünk legalább. Este 8-kor indulunk, és másnap d[él]e[lőtt] 10-ig megyünk.”
Gondot okozott a csapatok elszállásolása a falvak házaiban a nagy létszám miatt. Ezenkívül a partizánok egyre erősödő tevékenységére is számítani kellett, illetve az oroszok is gyakran bombázták a kivonuló csapatokat.
A viszontagságos időjárás is nehezítette a katonák életét és előrehaladását. A szakaszok könnyen szétestek, sokan lemaradtak. Vándor Endre és alakulata május 3-án érkezett Kurszkba. „Eső kezd esni egyre erősebben. Háromnegyed óra múlva a csizmám teljesen átázott már. Minden 50 lépés után jön a jelentés: „Lemaradt”. Akkor hosszú álldogálás, míg jön a „Felzárkózott” jelszó. ” Így fordulhatott elő például az, hogy a tűzlépcső vagy más nehezen mozgatható hadi eszköz hátul maradt. „Fél 1-től 2-ig hosszú álldogálás után a tűzlépcső és a vonat egy részének hátrahagyásával „indulj”. A haladás ugyan gyorsabban ment, viszont Sztorozsevoje és Uriv térségébe a 4/I – Vándor Endre zászlóalja-és a 4/III zászlóaljak tüzérség nélkül érkeztek be. Ahol július 11-12-dike között harckocsival támogatott orosz támadás érte. „ július 11. (…) Jól látszik előttünk Uriv, de a Dont nem látjuk még. Urivban még oroszok vannak. (…) július 12. Reggel megindul a támadás a falu ellen. Az ellenállás igen kemény, deazért előrejutunk. (…) Végül már ködgránáttal lövünk, mert a lőszer elfogyott. Látjuk, amint páncéltörő ágyúval alig 20 lépésről kétszer rálőnek az egyik tankra, de teljesen hatástalan.” Nem csak az üzemanyag hiánya okozott problémát, hanem egy rosszul felderített terület is a térségében. A Donhoz vonuló soproni 7. könnyű hadosztály komoly veszteségeket szenvedett az itt maradt orosz csapatoktól. Vándor Endre: Július 13. (…) Jelentik, hogy kapunk lőszert. Délelőtt bombázók jelennek meg, majd stukák. Bombázzák a tankokat. (…) Egész 14 h-ig folyik a bombázás. A tankok nagyrészt eltűnnek, de 17 h körül ismét megjelennek.(…) Július 14. Mesélik, hogy a tanktámadás következtében rengeteg a veszteség, s a halottaink még mindig temetetlenül hevernek az utcán. Viszont a falut teljesen kiürítették, s akit azután ott találnak, azt főbe lövik.”
Mint ahogy a naplórészletben is olvasható már a kivonulás során is jelentkeztek az elégtelen utánpótlás okozta problémák. Később az első vonalban harcoló csapatok ellátása már folyamatosan hiányos volt. Az üzemanyag és a lőszer problémák mellett a távolság növekedtével az élelmezési problémák is szaporodtak.
Ahogy a magyar alakulatok lépcsőkben kiérkeztek, a német csapatokat fokozatosan kivonták a Don mellől. Helyükre a magyar katonák kerültek. Ezzel a 2. hadsereg csapatainak mintegy 200 kilométeres sávot kellett a felügyeletük alatt tartani (a kivonuló hadsereg teljes létszáma 207 500 fő volt). Ez viszont csak úgy volt lehetséges, ha alig maradt alakulat tartalékban. Még így is kevés ember jutott a védelemre kilométerenként. Ami egyben azt is jelentette, hogy a legtöbb katonát kiérkezése után azonnal bevetették.
A hídfőcsatákat indítójaként egy komolyabb hadműveletben kellett a magyar csapatoknak részt vennie. Ez volt az Oszkol és a Don között 1942. június 28-án indult bekerítő hadművelet, a tyim-i áttörés.
Folyt. köv.
Felhasznált irodalom:
Szabó Péter: Don-kanyar, 2001 Budapest, Corvina kiadó
Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban, 2004 Budapest, Osiris kiadó
Wilhelmstrasse és Magyarország
Naplók:
Salamon Aurél: Katonai napló, HL TGY 32138
Ifjabb Sarkadi Sándor- Szabó Péter: Soproniak a Don-kanyarban, Edutech kiadó 2001. Vándor Endre tartalékos zászlós naplórészletei
Dr. Bereczky Sándor: Naplórészletek a Don-kanyarból… A doni 2. hadseregben derűs percek is voltak… 2000, Budapest Dr. Bereczky Zsolt
Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart, 2002 Budapest, Rubicon kiadó
Dr. Vámoss József : Emlékem a 2. Magyar hadseregről (Szeged 1979 márc.2) HL TGY 2809
0 Comments